#küldetés

Vitathatatlan tény, hogy a világ körülöttünk és bennünk szüntelenül változik.

A változás elkerülhetetlen egy cég piaci környezetében és a szervezetén belül is.

Igaz az is - amint Harari írja - "az emberek általában tartanak a változástól, mert félnek az ismeretlentől."

Amikor tanácsadó trénerként egy szervezet támogatására készülünk, abban akarunk a segít́ségére lenni, hogy ezekre a változásokra felkészüljön. Hiszünk abban, hogy egy vállalkozás állandóan képes megújulni, feltétele csupán a tudatos tanulás és e folyamat támogatása.

A Tandemprogram egy közös ugrás a szervezeti változásokba. Egy ugrás, amely a szervezet ugrása, ám mi támogatjuk, segı́tjük abban, hogy sikeres legyen. Közösen ugrunk, de az eredmény, a változás, a siker kulcsa az Ön kezében van! 

Több évtizedes vezetői, szervezői, irányítói tapasztalatunkat felhasználva dolgozunk tréneri, programvezetői, tanácsadói munkáinkban.

Meggyőződésünk, hogy a felnőttképzés, a tapasztalati, önirányított tanulás, megfelelő előkészítettség mellett, sikeresen, és hatékonyan támogatja az üzleti folyamatokat, legyen szó vezetői vagy kompetenciafejlesztő képzésekről.

Hisszük, hogy minden sikeres cég mögött sikeres humán fejlesztés áll.

Velünk biztonságban vagy!

Ugorjunk együtt fejest szervezeted megújulásába!

Mit kínálunk?

Támogatunk abban, amit szeretnél. Oszd meg elképzelésidet, jövőképedet, problémádat. Segítünk megkeresni a hatékony megoldást.

A tréning programot a szervezetedre szabjuk, mert hiszünk abban, hogy minden csapat, minden probléma, minden célkitűzés más és más.

Gondoljuk újra!

alapítók

Varga Rita

alapító tanácsadó

Pap Tibor

alapító tanácsadó

Salamon Hugó

alapító tanácsadó

ugorj velünk fejest a szervezetedbe